“A placebo olyan orvosi művelet vagy készítmény, mely a páciens állapotának javítását kívánja elérni valódi beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által. A placebo tehát „látszólagos gyógyszer”, amely azonban sokszor – lelki úton – tényleges javulást tud elérni.” De a Battle For The Sun nem valami ártatlan homeopátiás készítmény. A doboz hátuljára vastag betűkkel írnám fel, hogy súlyosan addiktív, és csak saját felelősségre fogyasztható. Teli van olyan hatóanyagokkal, melyek hiányában kézremegés, idegbaj és szívfájdalom léphet fel. Brian Molko-t pedig le kellene csukni drogterjesztésért.

Nehéz objektívan írnom róla, mert olyan reakciót váltott ki, hogy 4 napig nem bírtam mást hallgatni. A LastFM konkrétan megtelt Placebo-val és teljes lett az elfogultság. Nehéz volt eldönteni, hogy ez a lemez tényleg ennyire jó, vagy csak nekem ilyen jó most. De azt kell mondjam, hogy ennek az albumnak nem csak azok fognak örülni, akik már a Without You I’m Nothing-ot, vagy a Black Market Music-ot is intravénásan adagolták. Bár az új korong teli van a korai dalok energiájával, azért maradt belőle a Meds sötétségéből is egy kevés. Tényleg csak kevés, mert Brian Molko vámpír lett és a nap felé tör. És mindezt úgy teszi, hogy közben nem fél attól, hogy pillanatok alatt hamuvá lesz. Ezek a vámpírok már a fényben járnak, tudom én. Színpadi reflektorok fényében leginkább. Megtehetik. A Placebo már régen megteremtette a maga kis világát, és ebbe belefér, hogy most megtöltse azt egy kevés világossággal. Szeretem ezt a változást, és szeretem hogy ezzel együtt megmaradt az a csípős irónia amiért mindig is tetszett.

Az a sok energia már az első dallal szétárad és rögtön hallod, hogy Brian hangja erősebb, mint valaha. És kihallod azt a sok változatos hangszert és dallamot, ami eddig megbújt a dalok egyszerűségében. A gitárok sokkal karcosabban szólnak, a szövegek könnyedebbek, de nem közhelyesek. Molko még mindig mestere annak, hogy pár egyszerű mondat mögé rejtsen durva, képentörlős jelentéseket. Ugyanakkor a For What It’s Worth már-már tökéletes popdalnak hangozhat, szidják is érte őket rendesen. Bár az egész anyagot nézve ez az egyetlen kiskamaszos depressziót kiéneklő szám. Mert a Devil In The Details, vagy a Come Undone hozzák a kraftot, minden téren. Előbbinél konkrétan reflexből jöttek a könnyek a szemembe, pedig a világon semmi okom nem lett volna sírni. Erős nagyon. De Brian nem hazudott amikor azt mondta, hogy ez a lemez tele van pozitívummal. Neeem olyan “vidámvasárnaposan”. Csak úgy zsigerből. Szeretem, ahogy csilingel a Bright Lights, és ahogy megnyugtat a Kings Of Medicine (ami nálam az egyik kedvenc Placebo dal lett egyből). Tényleg megállapíthatom, hogy a Battle For The Sun jó nagyon. Objektívan, komolyan. Annyira, hogy képes voltam megvenni igazi cédén. A dvd-s verziót. Várom már a koncertet augusztusban, várom az első sort, a reflektorokat és az élményt ami már nagyon hiányzik.

Nefrit legutóbbi 5 bejegyzése

• Happiness hurts - August 31st, 2010
• MegaFaktor - August 30th, 2010
• Burning Love - June 21st, 2010
• Foals - Miami - June 4th, 2010
• Pony Pony Run Run - April 19th, 2010

Címke: Placebo   Kategória Uncategorized |