Már a tavalyi év is azt mutatta, hogy a Balaton Sound a legújabb “place to be”, idén pedig már az első nap megerősítette a Zamárdiban lévő fesztivál ezen státuszát. A mindenütt prémium-kategóriásként hirdetett rendezvény szépen csillogó cukormáza alatt persze néhol rohad a belseje. Én most megpróbálom – természetesen elfogultan, szubjektívan és részrehajlóan – bemutatni mindkét oldalát.

Akkor fussuk is le gyorsan a fikázós köröket! Jól jellemzi a fesztivál milyenségét, hogy a VIP Pass pénztárnál nagyobb sor állt, mint a sima kasszáknál. Ez az a fesztivál, ahol mindenki megpróbál kicsit VIP lenni, egyenlőbb az egyenlők között. Na de ez valahol érthető is, hisz a versenyszférában kemény az élet, valamivel ki kell tűnni a sok rózsaszín ing közül. És hát milyen laza tud lenni, amikor a területi képviselő VIP kártyával a nyakában összefut az executive senior managerrel, akinek meg csak mezei napijegye van!
Aztán ott van a sok kis kakashajú köcsög, akik már tavaly decemberben megvették a bérletüket, hisz’ őket nem a line up érdekli, hanem az hogy itt legyenek és elmondhassák, hogy mekkora fless volt idén is a Száund. Ők azok, akik annyira egyszerűek, mint a barlangrajz: bármilyen 4/4-re automatikusan beindul az az ideges rángatózásra hasonlító mozgásuk, viszont ha kiállás vagy neadjisten tört ütem van, akkor lefagynak. Szóval ők egy kicsit túl nagy számban képviseltetik magukat itt, és jelenlétük a mezei fesztiválarc számára néha nyomasztólag hathat.
A Balaton Sound elvileg elektronikus zenei fesztivál. Oké, van jazz is meg ilyen latinos-reppes dolgok meg Black Cherry is, na de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy tegnap hajnal háromkor az egyik Heinekenes placcon írd és mondd mulatós zene szólt kurva hangosan…

Sajnos (vagy nem sajnos) az Underworldnek csak a végére értem oda, konkrétan a Born Slippy-re, amit ugye még az egyszerű kakshajúak, sőt azok még egyszerűbb barátnői is ismernek, így nagy volt az öröm és a boldogság abban a kb. 5 percben. Egyébként amennyit én hallottam a “koncertből” (volt benne gitár, úgyhogy ez már koncert), az nem volt túl meggyőző, nekem leginkább a látvány tetszett, a zenének nem sikerült lekötni a figyelmemet annyira, hogy ne a hatalmas lufikra meg a mindenféle felfújhatós színpadi elemre figyeljek.
Ezután átsétáltam a Burn To Be Wild nevű helyszínhez, amit sikerült rendkívül szerencsésen a party-aréna tövében elhelyezni, így hiába küldte Cadik a jobbnál jobb woblikat, legtöbbször elnyomta a szomszédból kiszűrődő “zaj”. Figyelem! Celebspotting: Polgár Odett és Berger Dalma együtt táncolt dubstepre, utóbbi ráadásul mezítláb művelte mindezt! Egy körül megérkezett Palotai, aki a jól megszokott – de számomra megunhatatlan – műsort hozta: veretős breakbeat, dubstep, Nirvana, miegymás.
Az éjszaka hátralévő részét a Pesti Est színpadnál töltöttem, ahová – megmondom őszintén – megleősen sok előítélettel érkeztem meg. Merthogy hogyan fog itt hajnalig tartó bulit csinálni a dub egyik ősatyja, Mad Professor a maga füstös, visszhangos, szanaszét tekert zenéivel? De szerencsére rögtön az elején szertefoszlott az aggodalmam, mivel az őrült prof és a Martin Lawerence-ből és Stevie Wonderből összegyúrt kis segítőtársa iszonyat jó hangulatot teremtett! Csak úgy röpködtek a delay-ek meg a zengetések, amit lehetett, azt ők széttörték, szétvágták, majd a darabkákat egy öblös visszhanggal együtt beledobták a nagy balatoni éjszakába, úgy, hogy szerintem még 2 nap múlva is ez fog visszaverődni az északi partról. Nem igazán lehet ezt leírni, aki érzi a dubot, az tudja, hogy miről van szó ! Két kedves kis momentumot emelnék ki: az egyik, hogy a Professor végig azt hitte, hogy Budapesten van, ezt a mikrofonban is többször tudtára adta a kábé 100 fős közönségnek. A másik, hogy természetesen ők is lerótták tiszteletüket Jacko előtt, így a Jackson 5 ABC-je is kapott egy nagy adag dubot a nyakába. Jó volt nagyon!
Hazafelé még hallottam valami puttyogást a party-arénából, utólag kiderült, hogy Carl Cox volt az. Egy pillanatra még az izzadságelszívós fülesét is láttam megcsillanni. Továbbá a futottak még (értsd: nem töltöttem el a helyszínen 10 percnél többet) kategóriában szereplők: Five Corners Quintet – idegesítő free jazz, Naga és Beta – jól bejáratott house-cirkusz, DJ T – minimál minimál.
Most meg esik az eső és 16 fok van… pedig háromtól DubPhase!

Tomi legutóbbi 5 bejegyzése

• Skream - Listenin' To The Records On My Wall - July 12th, 2010
• Hová tart a világ? - May 14th, 2010
• A Szörny hozzánk is ellátogat! - April 26th, 2010
• Hold Your Horses! - 70 Million - March 3rd, 2010
• Nagyon sok DJ nagyon nagy helyen - November 16th, 2009

Címke: Balaton Sound, Carl Cox, DJ T, fesztivál, Five Corners Quintet, Mad Professor, Underworld   Kategória Uncategorized |