Már csupán napok kérdése, és Sir Paul McCartney öt év után először újra európai turnéra indul. A szerdai, hamburgi nyitóállomáson lesz szerencsém részt venni, és a közeljövőben örömmel beszámolok az élményről a Popfilter olvasóinak. Ám Macca nyáron még Amerikában koncertezett. Ha már úgyis ott koncertezett, megnyitotta New York vadonatúj stadionját, háromszor (július 17-én, 18-án és 21-én). Ha már úgyis megnyitotta, meg is örökítette az eseményt DVD-n és CD-n. Ha már úgyis megörökítette, a Popfilter megvizsgálta a Good Evening New York City címre keresztelt kiadványt.

Macca-hívők ismerik az érzést: próbálunk elmerülni a Mester épp aktuális koncert-DVD-jén egy dalban, már majdnem sikerül… amikor a túlbuzgó koncertfilm-direktor lehalkítja a számot és bevág nyilatkozatokat Paultól/a kísérőzenészektől/a publikumtól, miszerint mekkora öröm koncertezni/Paullal koncertezni/Paul koncertjét nézni, sőt, néhány egészen extrém esetben kedves orosz értelmiségiek még azt is a tudtunkra adják, hogy tulajdonképpen a Beatlesnek köszönhetjük a Szovjetunió bukását. A fenti koncertfilm-rendezési elvről Ford Fairlane hírhedt sajtreszelős idézete jutott eszembe: „enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas”.

A Good Evening New York City hál’istennek nem fog fájni, ugyanis óriási meglepetésemre Paul McCartney ezúttal saját maga rendezte a koncertfilmet (óvodás korom óta a rajongója vagyok, de kreativitásának rejtett oldalaival még engem is sikerül néha meglepnie). Paul McCartney pedig már csak tudja, mi fán terem egy Paul McCartney-koncert. A film elején a narrátor egy percben összefoglalja, miért is fontos, hogy Paul McCartney éppen a Citi Field stadionban lépett fel (1965-ben a Beatles tagjaként ő nyitotta meg a Shea stadiont, ahol 2008-ban Billy Joel vendégeként ő lépett fel utoljára, hogy aztán most a lebontott régi stadion helyén felépült új építményben is ő koncertezzen elsőként). Na jó, ezt az egyperces narrátori munkát nem ám valami színjátszó fősulis no-name fazon, hanem Alec Baldwin végezte el, ennyi egót ennyi évtized után azért engedjünk meg Paulnak. De a lényeg, hogy innentől kezdve két és fél órán keresztül szinte teljesen zavartalanul, 33 számból 32-ben megszakítás nélkül élvezhetjük Paul előadását – a kakukktojás az I’m Down, ahol az 1965-ös Shea stadion-beli felvételt hasonlíthatjuk össze a 2009-es Citi Field-essel (és nem nagyon vonhatunk le más következtetést, mint azt, hogy hiába telt el negyvennégy év, az energia még mindig a régi). Ám még ennek a dalnak is megtalálhatjuk a teljes változatát a bónusz DVD-n, szóval Paul nagyon is tisztában volt vele, mire kell figyelnie rendezőként.

Hogy előadóművészként mire kell figyelnie, azt pedig valószínűleg még álmából felverve is tudná, legyen szó csendes, egyszálgitáros (Blackbird) vagy tűzijátékkal és hangrobbanásokkal megbolondított, bombasztikus, kísérőzenekaros előadásmódról (Live And Let Die). A dallista részletesebb elemzését majd inkább a koncertbeszámolómban követném el, mindenesetre számomra külön öröm, hogy a programból kirobbanthatatlan Beatles- és Wings-klasszikusokon (Hey Jude, Let It Be, Yesterday, Band On The Run, Jet, stb.) kívül Macca újkori munkásságából is merített, beleértve Memory Almost Full című, 2007-es szóló-CD-jének és a tavalyi, nem éppen stadionbeli népünnepélyre íródott, kísérletezős Fireman-albumának (Electric Arguments) anyagát. Nem csak zenészként, emberként is hozza a formáját: sztorizgat a régi időkről (Lennon és Harrison mellett Jimi Hendrixről is előkerül egy anekdota), meghatódik, szédíti a csajokat, megáll egy pillanatra átérezni a sikert – tehet bármit, a közönség minden szavát és cselekedetét szomjazza.

Nagyjából ennyit nyújt a koncertfilm, amihez dupla CD-n a buli teljes hanganyagát is mellékelték, valamint a keményfedelű, lapozgatható, könyvszerű deluxe kiadáshoz még ezen felül egy (néhány bekezdéssel feljebb már említett) bónusz DVD-t is csatoltak, a közönség felvételeiből összevágott rövidfilmmel, színháztetős tévéfellépéssel, satöbbivel. Ha közeli ismerősöd Beatles/Macca-rajongó, a Good Evening New York City megoldja a dilemmát, hogy mi menjen neki a fa alá, ha pedig te magad lennél a szóban forgó fanatikus, és még nincs meg a kiadvány, akkor kérd ezt a Jézuskától.

LengyelG legutóbbi 5 bejegyzése

• Új balladával best of-ozik a Bon Jovi - August 27th, 2010
• Paul rocks Hamburg - December 8th, 2009
• A szépek már a kertben vannak - November 30th, 2009
• Kör, rock és köze van a ’80-as évekhez - November 7th, 2009
• Snob Highway - August 18th, 2009

Címke: Billy Joel, George Harrison, Jimi Hendrix, John Lennon, Paul McCartney, The Beatles   Kategória Uncategorized |