Szerző Archívuma

Björk – The Comet Song

August 24, 2010 - 5:18 pm Szerző Audrey Nincs hozzászólás

A múminok mindenkinek megvannak (már legalábbis a korosztályomban), ugye? Jómagam keményvonalas rajongó vagyok, konkrétan most jövök Finnországból, a Naantali melletti szigeten épült Múminvölgyből, így duplán repes a szívem, hogy végre elérhető Björk új agymenése, a Comet Song, amelyet a Tove Jansson műveiből készült Múmin-mozi soundtrackjéhez írt. A dalt nyilván a The Comet in Moominvalley című könyv ihlette, a klipet pedig (és a zenei alapot is, haha) a rajzfilm ötvenes évekbeli változatából vágták össze. A szám beteg, nem is vártunk mást, a mozi premierjéig azonban már alig győzzük számolni a napokat!

A nap képe: Bon Jovi

July 28, 2010 - 8:30 am Szerző Audrey 4 Hozzászólás

Kedves olvasóink, a fotón a Bon Jovi együttes második, 7800° Farenheit című albumának promóciós turnéja látható 1985-ben. Amint az egyértelműen látszik, a 22 éves énekes igen nagy energiákat fektetett a hanghordozó népszerűsítésébe – lelkiismeretes munkáját pedig Ross Marino fotós örökítette meg az utókor számára. Az igen fantáziadús, Sex, Drugs & Bon Jovi című, Rich Bozzett exmenedzser által írt könyv a napokban jelent meg. Jaj.


Egy fényes csillaggal kevesebb

May 11, 2010 - 12:27 pm Szerző Audrey Nincs hozzászólás

92 éves korában elvesztettük Lena Horne-t, a jazz egyik legnagyobb nőalakját, aki bőrszíne ellenére vált szexszimbólummá az akkoriban különösen kirekesztő Hollywoodban. A gyönyörű énekes- és színésznőt -- reméljük -- nincs olyan olvasónk, aki ne ismerte volna, úgyhogy most nevetve emlékezünk rá, a híres What’s My Line? című kvízműsor 1958-as, vonatkozó adásával.

Itt pedig az egyik kedvenc jelenetem a The Wiz című musicalfilmből: Lena Horne a fiatal Diana Rossnak énekel.

Nyugodjék békében!

M.I.A.: XXXO

May 11, 2010 - 11:45 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Azt már régóta tudjuk, hogy M.I.A. a második legjobb Srí Lanka-i dolog a fekete tea után, most azonban egyre élénkül érdeklődésünk az új album iránt.  Igaz, még csak rádiófelvételt tudunk mutatni, de már így is üt az XXXO.

Beyoncé, alias B.B. Homemaker

May 6, 2010 - 8:01 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Hát, fiúk, forró nyaratok lesz. Lady GaGa szele jótékonyan meglegyintette Beyoncét, aki gyorsan vissza is szaladt az ötvenes évekbe, és kihozta idei második nagy dobását a Telephone után, a Why Don’t You Love Me klipjét. Nem tudjuk, mennyire lenne jó autószerelő, de a kigombolt inget és a forrónacit elég keményen adja. Szeretjük, ha valaki szereti magát, a vicces klipeket meg pláne. Ami szép, az szép.

Who the f*ck is Xtina?

May 1, 2010 - 10:20 am Szerző Audrey 1 Hozzászólás

A Disney Hannah Montana előtti aranygenerációjából (Britney, Justin Timberlake, Xtina) tagadhatatlanul utóbbi a kedvencem, elvégre Brit nagy dobásaihoz (Toxic, Womanizer) nagyjából annyi köze van az énekesnőnek, mint nekem. Ezért ujjongtam, amikor Xtina végre jó útra tért a szánalmas Stripped-korszak után, és a Candymannel legjobb önmagát hozta. Hogy kinek jutott eszébe összemócsingolni a tökéletesre fejlesztett Xtinát, azt nem tudom, de bemosnék neki egyet.


(more…)

Nagy dolog a vécében

May 1, 2010 - 9:42 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Örök parti-alapszabály, hogy a legnagyobb bulik MINDIG a nyilvános vécében zajlanak. Ezen az analógián elkerekezve készítette el első klipjét Buppa, mindenki Flaszter Masztere, Nagy Juli rendezésében. Az eredmény? Pont, mint egy átlagos péntek esti vécékonferencia. Na jó, annál azért kicsit jobb a zene. Figyelem, a látottakat senki se próbálja ki otthon, különösen a Xanaxra ivást ne. :)

A Yeti is glitch-hopra nyomja

April 21, 2010 - 9:00 pm Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Pár kaliforniai nerd a történelem folyamán először készített felvételeket a Yeti/Bigfoot/Sasquatch természetes élőhelyéről és szokásairól. Amint az a kissé rázós videóból kiderül, a titokzatos élőlény árnyas pagonyokban tanyázik, testét sűrű szőrzet borítja, ám ez sem akadályozza meg abban, hogy kedvenc tevékenységének hódoljon. Ki sem találnátok, mi az.

RIP Guru (1966- 2010)

April 20, 2010 - 9:44 pm Szerző Audrey 1 Hozzászólás

Egy darabot magával vitt a hip-hopból Guru, aki kéthónapos kóma és hosszas küzdelem után ma eltávozott közülünk. Akinek valaha is köze volt kicsit a műfajhoz, annak köze volt Guru munkásságához is. Mivel mással is emlékezhetnénk a zseniális zenészre (mert ő bizony az volt, a javából) és emszíre, mint a GangStarr egyik legjobb számával, a Moment Of Truth-szal. Neten már terjed egy állítólagos “levél”, amit Guru írt búcsúzóul, de több helyen is sántít a sztori, egyrészt már többször volt szó új, Premierrel közös számokról, így nem értjük, hogy alig említi őt, másrészt gyanúsan polírozza Solart. (Dj Scratch szerint kamu a dolog, hisz kómában az ember bajosan írogat.) Bízunk benne, hogy nem egy mocskos kis trükk az egész. Hajtás után elolvasható, mi inkább legszebb pillanatairól emlegetjük meg a Mestert. RIP, Guru, hiányozni fogsz… :(

(more…)

Mi hullott ide?

April 19, 2010 - 11:34 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Oly sok év után tavaly végre megint lett vicces Sziget-reklámunk a sok erőltetett baromság után. Laci most Petiként tér vissza, neonzöld (eredetiöccázé’) Crocs klumpában, Sanya meg a fej nélküli lovasként íródik “bele a történelembe”. Karszalagot mondjuk dobhat nekünk ingyér, elvégre mi jófejek vagyunk! Csinálunk is neki egy kis poróciót.


Már megint kezdem…

April 17, 2010 - 8:27 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Számomra a Faithless olyan, mint egy nagyon gáz pasi, akit mindenki elől titkolni kell, közben meg olyan jó vele, hogy nem tudok róla leszakadni… Mindig megfogadom, hogy nem veszem meg az új albumot, aztán mindig örömkönnyes szemmel hallgatom meg az elsők között, hogy aztán sorban végigvegyem a Sunday 8 pm-et, és nyugodtan konstatáljam, hogy még mindig kívülről tudom az összes nyikkanását. Itt az új videó, így talán már nem olyan gáz, hogy elmegyek a Szigeten megnézni őket… :D

Új Balkánt építünk!

April 11, 2010 - 8:31 pm Szerző Audrey Nincs hozzászólás

A balkáni, méltatlan helyzetre való tekintettel a Popfilter küldi ezt a klipet mindazoknak, akik kockára fagyva állnak a fülkéktől beláthatatlan távolságra, és nem részesülhetnek abban a kegyben, hogy az OVB-n kuncognak kínjukban. Igaz, nem Boban, de talán Goran is megteszi, a lényeg úgyis az: új Balkánt építünk. Most úgyis újra menő a balkan beat.

Ráflesseltünk!

March 17, 2010 - 9:59 am Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Ami engem illet, bolondulok a régi lemezekért, letűnt korok sztárjaiért és zenéiért. Épp a hozzám hasonlókat célozza meg a Gramofon Online, amely (a Filmhíradók után) végre hozzáférhetővé teszi a Magyarországon 1962-ig megjelent, magántulajdonban lévő gramofonlemezeket. Igazi kincsekre bukkanhatunk máris az adatbázisban, és ez csak egyre jobb lesz, hiszen a feltöltés bárki számára elérhető! Elő a lemezekkel, induljék a gyűjtés!


Ide menj!

Csatlakozz hozzánk!
The-PopFilter Art - 2009 - www.the-popfilter.com