Július elején jelent meg a Napokon zenekar első nagylemeze, amiben felölelik az elmúlt évtizedet, ugyanakkor a jövőt is megmutatják, hiszen a zene folyton változik. A kísérletezésben érzik igazán jól magukat, így tíz éves fennállásuk alatt összetéveszthetetlen, valóban egyéni hangot érleltek, s játszanak egyfajta artrockot, melyben emelkedés és zuhanás különös ívekkel váltakozik. A srácok 2008-ban elhozták Bécsből az International Live Award magyar fődíját, most pedig az Inside című számhoz forgattak klipet, Mózes Zoltán rendezővel.
Elkészült a Solution első videója Chronic Symptoms című nagylemezükről. A koncertklippet a lemez egyik fő dalára forgatták a srácok, március 12-én a lemezbemutató koncertjükön, a Dürer Kertben. A szám a párhuzamos világok megfejthetetlen labirintusában elveszett hírhedt utazó sorsát mutatja be, címe Legendary.
Elkészült az új Marina and the Diamonds videó, a lemez legcukibb, de ugyanakkor nagyon öntudatos Oh No! című számához. Rendezője a lengyel származású Kinga Burza, aki a Hollywoodot is készítette, de ő jegyzi még La Roux-tól a Quicksand-et és az In For The Kill-t, Katy Perry I Kissed A Girl-jét vagy Kate Nash klipjeit. A pop-art inspirálta kisfilm olyan lett, mint egy képregény, rengeteg színnel, őrült jó ruhákkal és egy csomó édi táncmozdulattal megbolondítva.
Elkészült a Hangmás harmadik klipje, a Katonák voltunk című számhoz. Ezt ünnepélyesen be is mutatják, egy koncerttel egybekötve június 25-én, pontosan este 9 órakor az A38 Hajó teraszán! A forgatás a volt Pannónia Filmstúdióban zajlott május elején, Merényi Dávid rendező (Péterfy Bori & Love Band, Kiscsillag, Vadfruttik, Soerii & Poolek) felügyelete mellett. A kisfilm tisztelgés Zbigniew Rybczynski, 1981-es Tangó című animációs rövidfilmje előtt, természetesen technikailag aktualizálva, továbbgondolva és a zenekar tagjainak személyiségére szabva.
Augusztusban jelenik meg NorbaAgykontroll című nagylemeze, amihez már el is készült az első videó, a Stílusjegyekhez. A kisfilmet a Grend arsMedia csapata segített megvalósítani, Kádár Péter rendezésében, a szereplők között van többek között Kool Kasko, Bankos és Caramel is. Tökéletesen eltalálták a klip hangulatát és a számot hallgatva egyre kíváncsibb vagyok a lemezre kerülő többi trackre is.
Elkészült a Kerekes Band harmadik videója, ami most egy koncertet örökít meg az A38 Hajón. A zenekar Jimi Hendrix Voodoo Child című számának feldolgozását vitte vászonra, amely várhatóan a következő lemezükön is szerepelni fog. A Kerekes Band koncertre járók előtt nem újdonság a zenekarvezető, Fehér Zsombor Hendrix iránti elvakultsága, mely jól megnyilvánult a 2008-as Fel a kalappal! lemezen a Jimi egykori zenésztársával, Mike Finnigannel való koprodukcióban is. A fiúk legközelebb június 19-én lépnek fel a Millenárisban, de tele van a naptáruk erre a nyárra is fellépésekkel, mindeképpen próbáljátok ki!
Június 12-én, szombaton a Dürer Kertbe érkezik Londonból Luke Pasqualino, azaz Freddie, a Skins sorozatból. Ez lesz az első hivatalos Skins Party Magyarországon, de ha minden jól megy a szervezők évente hármat terveznek. A buli már délután ötkor elkezdődik és egészen reggelig tart. A magyarokat a RobotRock srácok, Palotai, Stereo Killaz és Dictator & Hussar, valamint a Tesco Disco duója képviseli. Pár darab jegy még maradt elővételben, de lehet majd venni a helyszínen is. Viszont csak az próbálkozzon a bejutással, aki már betöltötte a 16-ot, mert ezt nagyon szigorúan veszik! Ennél vadabb bulival nem is kezdődhetne a nyár!
Klipet forgatott az éppen a Biorobot lemezén is közreműködő Nemes András és zenekara a Pluto az Elszabadulás tér című számukhoz. Az ötletet a terroristák videói adták és a megvalósításhoz már csak két nagyon tehetséges táncművészt kellett találni (Hadi Júlia, Arany Virág). A zenekarnak hamarosan adásba kerül az MR2 stúdiójában rögzített akusztikus koncertje és ezen a nyáron végre több fesztiválon is találkozhatunk velük.
Tegnap Urbandale egyik hoteljében holtan találtak rá a Slipknot 38 éves basszusgitárosára, Paul Gray-re. A zenekar egyik alapító tagja eddig még tisztázatlan körülmények között vesztette életét, a rendőrség szerint az idegenkezűség kizárható, de a boncolást csak ma kezdik. Ismert drogos múltjára hivatkozva többen túladagolásra gyanakodnak. Felesége, aki éppen közös gyermeküket várja és zenésztársai megrendülve fogadták a hírt és gyászolják a Grammy-díjat is nyert banda maszkos basszerosát.
Nyereményjátékot indított a My Best Habit zenekar, amivel 5 darab belépőt nyerhettek az Emergenza Tehetségkutató elődöntőjére. Ők akár még lemezszerződést is, ti pedig egy jó kis bulit nyerhettek! Bár még fiatal bandáról van szó, de felléptek már a Falcongate, a The Idoru és a Turn Of Mind társaságában is. Több stílus kipróbálása után mostanra a dallamos, de dögös és technikás hardcore mellett kötöttek ki. A kezdetek egyelőre biztatóak, a szavazás menetéről bővebben itt lehet olvasni.
Ma este, a rossz időjárás elől az A38 Hajó gyomrába menekülve a Nova Prospect és a Just Another rokkol. Az utóbbi zenekar 2008-ban alakult, egy tribute formáció romjain és első kislemezük, amit honlapjukról bárki letölthet, máris nagyon biztató kritikákat kapott. A fiúk válaszoltak néhány kérdésemre, hogy kedvet csináljanak a ma esti bulihoz.
Az MR2 Petőfi Rádió akusztik sorozatában tegnap este az Aiming For Sunday zenekar koncertjét lehetett meghallgatni. Ha ezt elmulasztottad még pótolhatod szombaton 23.00-tól! A srácok erre a különleges koncertre kiegészültek többek között Galambos Dorinával is és teljesen átvarázsolták a számaikat. Itt egy kis ízelítő:
April 16, 2010 - 7:27 am Szerző Csillu 3 Hozzászólás
Tegnap debütált a magyar MTV-n a Neo rekord hosszú ideig készülő új videója a Serial Killer. A szám a hamarosan megjelenő ötödik stúdióalbum beharangozója, a tavalyi fesztiválok és minden Neo koncert nagy közönségkedvence. A dal hangulatához bár passzol a klip és nagyon profi, de én még mindig nem értem mi készült ezen ilyen sokáig. Itt lehet megnézni.