December 2-án, a hamburgi Color Line Arenában kezdte meg Good Evening Europe névre hallgató turnéját (2004 óta az elsőt a kontinensen) Sir Paul McCartney. A 16 ezres férőhelyű, zsúfolásig megtelt, óriási csarnokban rajongók még a színpad mögül is áhítattal hallgatták (mert onnan látni nyilván nemigen lehetett, legfeljebb a dobos csúnyábbik felét), ahogy az élő legenda szűkmarkúnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető, 160 perces műsorában végigszáguld majd’ fél évszázados pályafutása állomásain. Macca életében először eljátszotta vadiúj filmzenéjét, valamint – sokak határtalan örömére – egy bizonyos 1968-as Beatles-dalt, amit a ’90-es években még az Offspring is kölcsönvett.

(more…)

Live At Madison Square Garden. Koncertfilm, mindenkinek. When We Were Beautiful. Dokumentumfilm, csak rajongóknak.

(more…)

Már csupán napok kérdése, és Sir Paul McCartney öt év után először újra európai turnéra indul. A szerdai, hamburgi nyitóállomáson lesz szerencsém részt venni, és a közeljövőben örömmel beszámolok az élményről a Popfilter olvasóinak. Ám Macca nyáron még Amerikában koncertezett. Ha már úgyis ott koncertezett, megnyitotta New York vadonatúj stadionját, háromszor (július 17-én, 18-án és 21-én). Ha már úgyis megnyitotta, meg is örökítette az eseményt DVD-n és CD-n. Ha már úgyis megörökítette, a Popfilter megvizsgálta a Good Evening New York City címre keresztelt kiadványt.

(more…)

Nincs mese, Pataky Attilának meg kell barátkoznia a gondolattal: mostantól kezdve a címben olvasható három feltétel együttes teljesülése esetén nem ő lesz az egyetlen helyes megoldás. A Bon Jovi ugyanis idén ünnepli debütálásának 25. évfordulóját, és New Jersey büszkeségei rendesen megadják a módját a jubilálásnak. Hamarosan két DVD-kiadvánnyal is összegzik életművüket: egy dokumentum- és egy koncertfilmmel, amelyekre néhány hét múlva külön kitérünk. Addig is, hogy ne vádolhassuk őket Aerosmith-izmussal („adjunk ki egy best of albumot, turnéztassuk meg, aztán egy koncertalbumot, azt is turnéztassuk meg, aztán egy újabb best of-ot, de most más címmel és borítóval, azt is turnéztassuk meg, közben néha kamuzzunk pár sort az állítólag készülő új lemezről, essünk le a színpadról, és vesszünk össze”) és Axl-izmussal („kirúgom az összes alapító tagot magamon kívül, de megtartom a régi nevet, tizenöt évnyi szerencsétlenkedéssel összekaparok egy lemeznyi anyagot, és elvárom, hogy megtapsoljanak, csak mert végre kiadtam valamit”), a fiúk időben, becsülettel elkészítették 11. stúdióalbumukat. A The Circle dalaiban helyenként részletekbe menő módon megidézik a múltat, helyenként pedig homlokegyenest szembemennek védjegyeikkel (az ellendrukkerek kedvéért: kliséikkel) és az elvárásokkal – egyik megközelítés sem áll nekik rosszul.

(more…)

Eddig nem vágott a Popfilter fő profiljába más zenei orgánumok ízekre szedése, és a magam részéről megígérhetem, hogy a jövőben sem ez lesz a követendő irányvonal. Most mégis kivételt kell tennem, mert olvastam egy kedves cikket, ami, hogy úgy mondjam, megihletett. Egy Q betűs, hazai, zenei oldalon kutakodva… áh, ez így nem lesz jó, mert a kedves Olvasó esetleg a Queen magyarországi fanclubjának honlapjára gondol. Nem arról az oldalról van szó, és különben is, még csak az kéne, hogy a bohém Freddie odafentről megharagudjon ránk! Szóval, Sznobföldön kutakodva a napokban ráakadtam egy írásra. Nem teljesen friss már az írás, néhány hónappal ezelőtti, de nézzétek el nekem ezt a késői reagálást, nem mindennap járok Sznobföldön. Az említett kritika érdekes módon egy szintén Q betűs együttes, a Queensrÿche új albumát tárgyalta, és a kritikus többek közt „a megmaradt Bon Jovi-rajongóknak” ajánlotta a lemezt – továbbá, igyekezvén eloszlatni a kételyeket, miszerint ő vajon beletartozik-e a fenti csoportba, hozzátette, hogy „a többiekkel a túlpartról integetünk”. Nos, a tájékozatlanságot és a rosszindulatot leszámítva mi visz rá egy újságírót, hogy „megmaradt rajongókról” beszéljen egy időtlen idők óta világszerte sikeres zenekar esetében? Egyáltalán, mi az, hogy siker? Milyen objektív eszközökkel lehet manapság mérni egy zenekar (bármely zenekar) sikerét? A folytatásban szubjektív érzésektől mentes tények, tények és TÉNYEK, no meg a Bon Jovi vadonatúj dala!

(more…)

1998. A rádiókból a Chumbawamba bömböl, a jónép a betárcsázós internettel küszködik, négy Star Wars-rajongó pedig már számolja a hónapokat és a napokat a Baljós árnyak premierjéig. Ám ekkor kiderül, hogy egyikük rákos, és semmiképpen nem élné meg a bemutató napját. Mit lehet ilyenkor tenni? Például betörni George Lucas-hoz és ellopni a filmet! Star Wars- és Star Trek-fanatikusok és -ellendrukkerek, továbbá a ’90-es évek vége iránt nosztalgiázó emberkék augusztus 6-tól, azaz most csütörtöktől csekkolhatják le a Fanboys – Rajongók háborúját az Odeon-Lloyd moziban. A filmplakátot lent, a magyar feliratos trailert pedig itt lehet szemügyre venni.

Bár a nyaralások, utazások és/vagy fesztivállátogatások időszakában rovatunk szünetet tart, most egy különkiadással jelentkezünk. Aki a hőség elől mostanság a legközelebbi multiplex légkondis termeibe menekült, tanúsíthatja: akár gondolkodást nem igénylő, mészárlós akciófilmre, akár természetfeletti elemekkel átszőtt romantikus vígjátékra, akár nosztalgikus tinifilmre vágyik az ember, a Klasszi-kuss korábbi cikkeiben bemutatott előadókat egyszerűen lehetetlen kikerülni.

(more…)

A The Original Soundtrack címre keresztelt 1975-ös stúdióalbum eleve nem szűkölködött újításokban. Ezen a hanghordozón mutatkozott be a zenekar tagjai által kifejlesztett Gizmo, egy kis doboz alakú szerkezet, amely az elektromos gitár hangját hegedűhangzássá alakította. Roppant praktikus mütyűr volt, hiszen a szintetizátorok akkoriban nem voltak képesek nagyzenekari soundot produkálni, így viszont a Gizmo használatával költséghatékonyan lehetett vonóshangszerek hangzását visszaadni. Olyan zenészek, mint a Led Zeppelin, Paul McCartney és a Siouxsie and the Banshees is igénybe vették a Gizmo szolgálatait. Szintén ezen a lemezen kapott helyet az Une Nuit A Paris című ún. mini-rockopera, ami nagy hatással volt a 10cc egykori előzenekarára, a Queenre a fél évvel későbbi Bohemian Rhapsody megalkotásakor.

(more…)

„Ez egy mestermű! Mennyi pénzt akartok? Milyen szerződést akartok? Minden lehetséges, bármit aláírunk!” Nagyjából a lottó ötös megnyerése vagy a világbéke elérése valószínűségével említhető egy lapon, hogy egy vezető lemezkiadó fejese így lelkendezzen és zsíros, öt évre szóló szerződést kínáljon egy zenekarnak, mindössze egyetlen dal hallatán. Persze az esélyek máris sokkal kedvezőbbek, ha az adott zenekar egy olyan progresszív hangzású, ám populáris dallamú számmal áll elő, mint ahogy azt a 10cc tette az I’m Not In Love-val. Ezt az 1975-ös antiszerelmes gyöngyszemet meghallgatva még harmincnégy év távlatából is tökéletesen érthető, hogy a Mercury Records egyik nagykutyája miért csapott le ilyen gyorsan a dalt jegyző együttesre.

(more…)

Neil Finn poénból Mediocre Follow-Up címre akarta keresztelni a második Crowded House-albumot, amely végül Temple Of Low Menként került a lemezboltokba 1988-ban. Bár a kamu címben emlegetett középszerűség olyan szempontból nem igazolódott be, hogy a kritikusok és a rajongók is kimondottan szerették az albumot, Finn mégis az ördögöt festette a falra, mert a Temple Of Low Men csupán közepes sikert aratott. Amerikában „csak” aranylemez lett, és a húzódalként kiválasztott gyönyörű, country ízű ballada, a Better Be Home Soon sem szerepelt túl fényesen a slágerlistán (ugyanakkor hazai pályán, Ausztráliában mind a mai napig ez A Nagybetűs Crowded House Dal). A művészi feltöltődést elősegítendő, Neil a harmadik stúdióalbum előtt bátyjával, Timmel is szándékozott egy lemezt készíteni – hogy aztán bevillanjon neki a tökéletes megoldás: miért ne lehetne a bátyóval közös lemez egyben a következő Crowded House-opusz?

(more…)

Vannak dalok, amelyeket olyan sokszor hallottunk, hogy ha felcsendül az intro első taktusa, magunkban már előre dúdoljuk a refrént – ugyanakkor fogalmunk sincs róla, ki az előadó. A rádióban nem szokták bemondani, csak kontextus nélkül úsztatják felénk az ismerősen csengő dallamokat az éterben. Például: „Hey now, heeey now, don’t dream it’s over…”. Vagy: „Everywhere you go, you always take the weather with you…”. Ezzel a két ismeretlenül ismerős dallal valószínűleg már mindenki találkozott, aki az elmúlt huszonhárom évben huzamosabb ideig hallgatott rádiót (na jó, kivéve, ha ez idő alatt kizárólag a Bartók rádió szólt a háztartásban), de az elménkben az előadó személye helyén jelen lévő kérdőjel mellett talán az sem egészen kristálytiszta, hogy a szóban forgó két számot ugyanahhoz az együtteshez kapcsolhatjuk. Nos, a Don’t Dream It’s Over és a Weather With You című világslágerek mögött egy és ugyanaz a zenekar, a napjainkban is működő, ausztrál/új-zélandi Crowded House áll. Itt az idő, hogy megismerkedjünk barátságos testvérviszállyal, királynői kitüntetéssel, róluk elnevezett utcával és öngyilkossággal szegélyezett történetükkel.

(more…)

A hatvanas évek második fele nem igazán feküdt Laine-nek. Először szólóművészként próbálkozott, Electric Strings Band elnevezésű kísérőzenekara élén, ám az erősítőkkel megszólaltatott vonósok hangzásával sajnos túlságosan megelőzte a korát. Később az Electric Light Orchestra világsikert ért el ilyesmivel, mint ahogy Laine ’67-es Say You Don’t Mind című szerzeményéből is slágert csinált ’72-ben Colin Blunstone (a Vissza a jövőbe Marty McFly-ja ezt úgy kommentálná, hogy „erre még nem vagytok felkészülve, de a gyerekeitek imádni fogják!”). Laine ezután különféle supergroupokban próbálkozott, amelyek közül a Cream egykori dobosa által alapított jazzrock formáció, a Ginger Baker’s Air Force kiváló kritikákat kapott, Londonban 1970-ben megtöltötte a Royal Albert Hallt, majd egy érdektelenségbe fulladt amerikai turné után feloszlott. Ám hősünk karrierjében véget ért a hullámvölgy, amikor 1971-ben érkezett egy telefonhívás Paul McCartney-tól.

(more…)

Láttátok pár éve a kimondhatatlanul hosszú című Borat-filmet? Álkazah hősünket arra tanították benne, hogy tagadó mondatokkal úgy lehet viccelni, hogy hatásszünet után a mondat végére kell biggyeszteni a “not”  szócskát. Például: a Kaiser Chiefs fellép a Budapest Sportarénában, június 19-én… NOT! És ez nem vicc, tényleg nem lépnek fel, a leedsi indie rock együttes ugyanis lemondta budapesti koncertjét.

(more…)