Mindig belefutok az ilyenekbe. Nade hallgasd meg ezt a számot Melanie Fionától (aki szerintem egyébként is valami Amy Winehouse klón), aztán klikk a továbbra és megvan miről beszéltem. 
Nagyon váratlanul, minden felkészítés nélkül futottam bele az imént a következő videóba. Előre szólok, kicsit sokkoló. Ha nem láttad még Dolph Lundgrent (!!!) Elvist (!!!) énekelni, vagy úgy egyáltalán énekelni, öltönyben nyakkendőben táncolni, és nem is akarod, akkor ne kattints a play-re! Én szóltam.
Én nem akarom bántani Mikát, és nem akarok nagyon kukacoskodó vénembernek tűnni, de! A Blame it On The Girls kezdősorai hallatán megint beugrik egy régi dal, mint történt az a We are Goldennel is. Most vagy direkt csinálja a srác, vagy ennyire elfogytak az ötletei. Klikk a továbbra, és döntste el mindenki maga.
Natalie Imbrugliáról általában mindenkinek az ugrik be, hogy elénekelte a Tornt valamikor a 90-es években. Más meg nagyon nem. Mondjuk akkora slágert nem is sikerült összehoznia az évek alatt mégegyszer, de csendben elzenélgetett, és feltűnt itt-ott a médiában. Azzal meg semmi rosszat tett senkinek, és a világ sem fordult ki tőle a négy sarkából. Mostanában elkaptam párszor a VH1-on (igen, én még nézek zenetévéket, főleg ha nem tudok elaludni), legutóbbi klipes dalát, a Wantot, és minél többször láttam, egyre jobban tetszett. Tök egyszerű dal, amiben egyébként Chris Martin is segédkezett, és ami könnyen belemászik az ember fülébe. A hozzá készült videóban nincsen sztori, vagy speckó effektek és hatalmas tánckar, vagy menő dizájner ruhák, de bejövős. Mert egy ilyen dalhoz ez kell, és mert eladja az egészet Natalia kisasszony, aki elnézést a kifejezésért, de kurvajól néz ki. Női szemmel is baromi szexinek tartom. Gyönyörű, és természetes. Egyébként az egész Come To Life című album, amin a Want is helyet kapott, egy nagyon kellemes, csajos lemez. Örülök ennek a klipnek, mert enélkül valószínűleg sosem hallgattam volna meg.
Sade csodálatos. Nekem ő jelenti az igazi dívát, nem Mariah Carey vagy a többiek. És tudom, hogy sokáig szokott dolgozni albumain, de már nagyon ideje volt egy újabb korongnak. Végre, 2010 februárjában megint lesz mit hallgatni tőle. Nagyon erős zenéje, és személyisége van a hölgynek. Kevesen adják át úgy magukat, az érzéseiket a dalaikban, mint ő. Ez fogott meg benne igazán, és persze a gyönyörű muzsika, ami olyan megmagyarázhatatlanul örök, hogy minden korszakban ragyog, éjük éppen a new wave-et, vagy a nu rave-et. A Soldier Of Love is épp ilyen. Nagyszerű.
A Placebo gondolt egyet, és csinált egy adventi naptárat a honlapjára. Ebbe napról-napra érdekességek, exkluzív cuccok kerülnek majd fel, lehet nyitogatni a virtuális ablakokat. Bizony, már december 1 van, így most éjfél után elsőként a Bright Lights című dalhoz készült új videoklip kapott itt helyet. Egyszerű, szép, passzol a dalhoz, nekem nagyon bejön, tessék megnézni – pláne, hogy más, mint az albumverzió .
Itt van a legutóbbi Mika-dal, ami az előadójához hűen csudaheppi és csillivilli, meg nagyon színes, szóval szeretni való. De! Nem ismerős valahonnan a refrén dallama? Nincs új a nap alatt, kattanj tovább és meglátod. Ugye?
Megnéztem hirtelen felindulásból a This Is It című filmet. Igen azt, ami Jacko felkészülését dokumentálja a nagy visszatérő turnéra. Gondoltam majd rossz lesz, és felesleges ajnározás lesz, meg siratás, siránkozás, miközben a színpadon ugrál majd egy zombi, aki néha megremeg, de próbálják a legelőnyösebb kameraállásból mutatni (ami nyilván lehetetlen). Meg különben is csak biztos gyorsan összevágtak valami teljesen átlagos és nézhetetlen valamit a pénz miatt. De nagyot tévedtem. Teljesen korrekt, élvezhető doku ez, ami nem akar több lenni mint egy film, sok Jacko zenével egy turnéról, ami sosem volt.
Többek között, ezért imádom Christopher Walkent. Az úr a BBC1, Friday Night With Jonathan Ross műsorában adta elő pár napja Lady GaGa Pokerface-ét. És ha még énekelt volna, de felolvasta, mint egy verset. Csodálatos, egyszerűen csodálatos. Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy Mr Walken amellett, hogy nagyszerű színész, már korábban is része lett a popvilágnak. Lássuk!
Imádom, amikor csak úgy küldenek nekem egy zenét, mert biztosak benne, hogy tetszeni fog. És tényleg! Kaptam most egy dalt, egy Charlie Winston nevű arctól, és leesett az állam. A fickónak iszonyat jó karcos hangja van, mint valami igazi blues énekesnek. A zenéje pedig legalább annyira megindító. Fehéren énekel úgy, mint az öreg néger blues zenészek, legalább olyan átéléssel. Persze néha elmegy könnyedebb irányba, és ettől totál hallgatható lesz. Nekem. Mert bírom én a blues-t, csak töményen azért sok. Charlie zenéje úgy lenne igazán jól fogyasztható, ha borral a kezemben hallgathatnám élőben, valami kocsmában, de így is működik, ha csak a hangfalakból szól. Lüktet, nincs mit tenni. Tessék odafigyelni rá, mert az egész Hobo című album, amin a lenti dal is szerepel, iszonyat jó!
Találtam az imént egy érdekes statisztikát. A Last.FM (biztos vágod, ez az az alkalmazás ami rögzíti, mit hallgatsz) ugyanis azt is tárolja, mit törölnek ki legtöbbet a felhasználók a playlistekből. Szépen eltüntetik, amit cikinek éreznek hallgatni. Nos, nem csodálkozom, hogy csupa fülbemászó popsláger van a top tízben . Úgy megy ez, hogy Rokker Józsinak nagyon bejött az új Beyonce szám, le is játszotta egymás után tízszer, de nehogy valamelyik metálos haverja meglássa, szépen kiszedte a listájából. Volt, nincs. De hiába hamisítják meg a valóságot, mindennek marad nyoma. Én aztán nem tagadok le semmit, sőt, azt is sajnálom, hogy a mobilos zenehallgatási szokásaimról csak a telefonom vezet kimutatásokat. Érdekes visszanézni, mikor, mit hallgattam, sokszor visszahoz emlékeket, hangulatokat. És ha a Womanizerre állítottam össze a partyszerkómat pénteken, hát Istenem, legyen. A legcinkesebb dalok listája egyébként itt tekinthető meg. A jelenlegi listavezető, Lady GaGa tiszteletére pedig álljon itt a Pppopopooookerface. Ámen.
Kedvenc blogunk ügyeletes popfelelősekén terjesztenék itt egy kis lakossági élvezetet. Lesz aki a háta mögé kívánja majd ezt a dalt, mert nyálas mint az állat, de nekem akkor is tetszik. Tudod, van David Guettának a Love Takes Over című falusidiszkó nótája (úgyis hallottad, max ha máshol nem, akkor valami butikban szólt a Danubius…), na ez annyira fülbemászó, hogy már utálom. De be kell vallanom, csak lejátszottam párszor, mert jó néha az ilyen popzene, amiben nem kell keresnem semmi értelmet. Jólesik, nem tagadom én le a Last.FM-en sem. És akkor szembejön Youtube-on egy végtelenül ellenszenves fickó meg a bandája, valami Vagabond, aztán fogják, és két szál gitárral eléneklik a fenti dalt. És meghatódom. Ott táncol az egész valahol a nagyon giccses és a szép határán. Az énekesnek a hangja az egyetlen szerencséje, hogy végignéztem, mert eléggé arconcsapós feje van. Tudod, így szenved. De a hangja az nagyon jó. Hátha lesz még ezekből valami. Bár körbehallgatóztam a neten, és nekem túl “ágybacipelős” soul szaga van ennek, amit annyira nem csípek. Szerinted?
Borús az idő, viduljunk! Pláne, hogy este úgyis mindenki arcon pörög majd valami parketton, elő kell készíteni a hangulatot. Szóval, lehet, hogy fáradt vagyok, de ezen hülyére röhögtem magam az imént. Tessék-lássék, a világ első DJ csatája, egyenesen Oroszországból. Aki nem hiszi, kattanjon utána (ájj, még ez a szóvicc is de borzasztó)! Elnézést.
The-PopFilter Art - 2009 - www.the-popfilter.com |