Itt van a legutóbbi Mika-dal, ami az előadójához hűen csudaheppi és csillivilli, meg nagyon színes, szóval szeretni való. De! Nem ismerős valahonnan a refrén dallama? Nincs új a nap alatt, kattanj tovább és meglátod. Ugye? 
Megnéztem hirtelen felindulásból a This Is It című filmet. Igen azt, ami Jacko felkészülését dokumentálja a nagy visszatérő turnéra. Gondoltam majd rossz lesz, és felesleges ajnározás lesz, meg siratás, siránkozás, miközben a színpadon ugrál majd egy zombi, aki néha megremeg, de próbálják a legelőnyösebb kameraállásból mutatni (ami nyilván lehetetlen). Meg különben is csak biztos gyorsan összevágtak valami teljesen átlagos és nézhetetlen valamit a pénz miatt. De nagyot tévedtem. Teljesen korrekt, élvezhető doku ez, ami nem akar több lenni mint egy film, sok Jacko zenével egy turnéról, ami sosem volt.
Többek között, ezért imádom Christopher Walkent. Az úr a BBC1, Friday Night With Jonathan Ross műsorában adta elő pár napja Lady GaGa Pokerface-ét. És ha még énekelt volna, de felolvasta, mint egy verset. Csodálatos, egyszerűen csodálatos. Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy Mr Walken amellett, hogy nagyszerű színész, már korábban is része lett a popvilágnak. Lássuk!
Imádom, amikor csak úgy küldenek nekem egy zenét, mert biztosak benne, hogy tetszeni fog. És tényleg! Kaptam most egy dalt, egy Charlie Winston nevű arctól, és leesett az állam. A fickónak iszonyat jó karcos hangja van, mint valami igazi blues énekesnek. A zenéje pedig legalább annyira megindító. Fehéren énekel úgy, mint az öreg néger blues zenészek, legalább olyan átéléssel. Persze néha elmegy könnyedebb irányba, és ettől totál hallgatható lesz. Nekem. Mert bírom én a blues-t, csak töményen azért sok. Charlie zenéje úgy lenne igazán jól fogyasztható, ha borral a kezemben hallgathatnám élőben, valami kocsmában, de így is működik, ha csak a hangfalakból szól. Lüktet, nincs mit tenni. Tessék odafigyelni rá, mert az egész Hobo című album, amin a lenti dal is szerepel, iszonyat jó!
Találtam az imént egy érdekes statisztikát. A Last.FM (biztos vágod, ez az az alkalmazás ami rögzíti, mit hallgatsz) ugyanis azt is tárolja, mit törölnek ki legtöbbet a felhasználók a playlistekből. Szépen eltüntetik, amit cikinek éreznek hallgatni. Nos, nem csodálkozom, hogy csupa fülbemászó popsláger van a top tízben . Úgy megy ez, hogy Rokker Józsinak nagyon bejött az új Beyonce szám, le is játszotta egymás után tízszer, de nehogy valamelyik metálos haverja meglássa, szépen kiszedte a listájából. Volt, nincs. De hiába hamisítják meg a valóságot, mindennek marad nyoma. Én aztán nem tagadok le semmit, sőt, azt is sajnálom, hogy a mobilos zenehallgatási szokásaimról csak a telefonom vezet kimutatásokat. Érdekes visszanézni, mikor, mit hallgattam, sokszor visszahoz emlékeket, hangulatokat. És ha a Womanizerre állítottam össze a partyszerkómat pénteken, hát Istenem, legyen. A legcinkesebb dalok listája egyébként itt tekinthető meg. A jelenlegi listavezető, Lady GaGa tiszteletére pedig álljon itt a Pppopopooookerface. Ámen.
Kedvenc blogunk ügyeletes popfelelősekén terjesztenék itt egy kis lakossági élvezetet. Lesz aki a háta mögé kívánja majd ezt a dalt, mert nyálas mint az állat, de nekem akkor is tetszik. Tudod, van David Guettának a Love Takes Over című falusidiszkó nótája (úgyis hallottad, max ha máshol nem, akkor valami butikban szólt a Danubius…), na ez annyira fülbemászó, hogy már utálom. De be kell vallanom, csak lejátszottam párszor, mert jó néha az ilyen popzene, amiben nem kell keresnem semmi értelmet. Jólesik, nem tagadom én le a Last.FM-en sem. És akkor szembejön Youtube-on egy végtelenül ellenszenves fickó meg a bandája, valami Vagabond, aztán fogják, és két szál gitárral eléneklik a fenti dalt. És meghatódom. Ott táncol az egész valahol a nagyon giccses és a szép határán. Az énekesnek a hangja az egyetlen szerencséje, hogy végignéztem, mert eléggé arconcsapós feje van. Tudod, így szenved. De a hangja az nagyon jó. Hátha lesz még ezekből valami. Bár körbehallgatóztam a neten, és nekem túl “ágybacipelős” soul szaga van ennek, amit annyira nem csípek. Szerinted?
Borús az idő, viduljunk! Pláne, hogy este úgyis mindenki arcon pörög majd valami parketton, elő kell készíteni a hangulatot. Szóval, lehet, hogy fáradt vagyok, de ezen hülyére röhögtem magam az imént. Tessék-lássék, a világ első DJ csatája, egyenesen Oroszországból. Aki nem hiszi, kattanjon utána (ájj, még ez a szóvicc is de borzasztó)! Elnézést.
Britney Spears a múltkor is sikeresen megbotránkoztatta a prűd amerikaiakat, amikor az If You Seek Amy-vel gyakorlatilag azt szajkózta virágnyelven, hogy dugjál meg. Most a találóan ‘3′-re keresztelt nótával teszi majd ugyanezt. Miről szól? A szexről, hármasban. A dal egyébként irtó bugyuta, a hangszerelése nemkülönben, és enélkül a polgárpukkasztás nélkül el is tűnne a süllyesztőben. De Britney fú de szókimondó, meg de nagyon vad, hogy ilyet mer énekelni, elképedek! Amúgy nem tudom mit vannak még mindig ki az ilyen témáktól, annyi dal szólt már a szexről eddig is, csak ez nem tűnt fel, vagy mi van? Mert mi van a zenében? Szex, szerelem és ezek velejárói. Na.
És megint jól énekel! Végre lehet hallani új dalát, a Bodies-t, amire nem keveset kellett várni. Várni úgy, hogy az előző album olyan butára sikeredett, hogy gyakorlatilag sikítófrászt kaptam tőle. Vannak persze, akik úgy tartják, hogy az egész Rudebox egy vicc volt. Felőlem hülyéskedhet, de én azt a Robbie-t szeretem, aki a No Regrets-et, vagy a Feelt énekelte. Tökéletesen. Hál’ Istennek visszatért. Mert ez kérem olyan popzene, amit nem ciki hallgatni!
Legalábbis a Blikk azt mondja, U2 koncert lesz fővárosunkban. Úgy hírlik ugyanis, hogy 2010 szeptember 8-ára lefoglalta a Live Nation a Puskás Stadiont. Azt mondjuk nem írták, hogy konkrétan a U2 miatt-e, vagy sem. Így aztán még bármi lehet, mert szerintem azért más zenekar is létezik, amivel meg lehet tölteni a stadiont. Tudod ez milyen, én nem iszok előre a medve bőrére. Örömkönnyeket majd akkor hullajtok, ha a lement a zárószám és a zenekar is a színpadról. Jövő ilyenkor.
Bréking #2 : a zene.hu szerint a Live Nation ilyenről nem tud. Megy még itt majd a ködösítés, úgy hiszem .
Egy zene -- Egy érzés rovatunk következik: Kilowatts And Vanek, Morningstar. Ott van benne az egész nyár. A tenger sós illata, a homok, amiben sétálsz, és nem baj, ha égeti a talpad. A szaladgálások éjszaka, az a sok fény a sötétben, a meleg szél, a nevetgélések, a fesztiválok, a nyüzsgő Gödör, a nyughatatlan éjjeli város. Minden ami jó volt. És amitől az első őszi hétvége után már most nagyon hiányzik. Nem hiszem el, de tényleg itt van a nózimban a tenger illat. Nem akarok hosszú nadrágban és meleg pulcsiban mászkálni, kérem vissza a 30 fokot, de legalább az a 25-öt estére, hogy lehessen sokáig a fűben ücsörögni! Egy zene -- Egy érzés rovatunkat olvasták.
Emlékszel a régi Drakula filmekre, amik egyrészt viccesek voltak, másrészt valamiért csak kirázott a hideg tőlük? Tudod, így érezted bennük azt a gonoszságot, amitől utána az összes villanyt fel kellett kapcsolni a lakásban. Na, ha egy ilyen filmet összegyúrunk egy klasszikus westernnel, akkor annak lehetne a zenéje az Arctic Monkeys új albuma. Azt vártad, hogy majd megint ugrálhatsz eszetlenül, mint az I Bet That You Look Good On The Dancelfoorra? Hát nem. És még az albumcím is leírhatóan rövid lett. Mik vannak, kérem, mik vannak?!
A Placebo honlapjára egyből 2 új videó került fel, mégpedig az Ashtray Hearthoz és a Never Ending Why-hoz. Előbbi egyszerű zenélgetős, sok csodaszép animációval, hogy öröm nézni. Igen, Briannek még mindig hosszú a haja, sebaj, egyre inkább tetszik. Utóbbi pedig kizárólag animáció, bár a zenekar is feltűnik benne, természetesen rajzos formában. Igazi kis műremek ez is. A kicsit sablonos For What It’s Worth után nagyon örültem ezeknek a különleges kisfilmeknek. Érdemes rájuk nézned, ha van pár szabad perced a monitor előtt!
The-PopFilter Art - 2009 - www.the-popfilter.com |