Most mégis mit vársz egy ilyen nevű zenekartól, hogy HURTS (nagybetűvel érted, hogy még jobban fájjon!) ? Semmi szívmelengetőt. Elindítasz egy számot és elered az eső attól. Ráadásul még úgy is néznek ki, mintha egyenesen a new wave korszakból jöttek volna, annak is a szomorúbb feléből. Az első, Wonderful Life single arcba kiáltó Black utalásával, meg a fülbevalókkal még rá is tesznek a képre. Engem kíváncsivá tettek, pláne, hogy az előre elhintett pár dal nagyon erős volt. De lehet-e állandó hatásvadászatot folytatni egy egész albumon keresztül anélkül, hogy az 80-as évek ballada válogatássá folyjon szét?
A múminok mindenkinek megvannak (már legalábbis a korosztályomban), ugye? Jómagam keményvonalas rajongó vagyok, konkrétan most jövök Finnországból, a Naantali melletti szigeten épült Múminvölgyből, így duplán repes a szívem, hogy végre elérhető Björk új agymenése, a Comet Song, amelyet a Tove Jansson műveiből készült Múmin-mozi soundtrackjéhez írt. A dalt nyilván a The Comet in Moominvalley című könyv ihlette, a klipet pedig (és a zenei alapot is, haha) a rajzfilm ötvenes évekbeli változatából vágták össze. A szám beteg, nem is vártunk mást, a mozi premierjéig azonban már alig győzzük számolni a napokat!
Az új Linkin Park-számot a Medal of Honor nevű játékhoz passzintották promócélból, aminek a klip a trailerje is egyben, és a linkin parkos Joe Hahn rendezte. Az új játék egyébként igen jónak ígérkezik, a speciális erőkhöz tartozó katonák segítségével készítették, és az előzővel ellentétben nem a II. világháború idején játszódik, hanem Afganisztánban. Pc-re, Xbox 360-ra és Playstation 3-ra is megjelenik október 12-én. (Alig várom.) A Linkin Park új albuma, az A Thousand Suns szeptember 14-én jelenik meg. A Catalyst eredetileg sokkal hosszabb, csak a kliphez megvágták, a banda myspace-én meghallgathatod teljes terjedelmében.
Megérkezett – a Heineken Balaton Soundon kidőlt – Klaxons legfrissebb klipje az augusztus 23-án kijövő Surfing The Void albumról. Az Echoes-szal a srácok most egy kicsit kárpótolnak az elmaradt koncert miatt, és ha hasonlóan tökéletes darabok kapnak helyet a Polydor gondozásában megjelenő új korongon, talán még meg is bocsájtom a Zamárdiban elkövetett kiesésüket.
Semmi hírmorzsa nem volt arról, hogy a florida-i Anberlin új albumot fog kiadni, aztán egyszer csak megjelent egy We owe this to ourselves című klip, ami visszahozta a régi Anberlin hangzást. Én ennek személy szerint nagyon örültem, az utolsó albumuk ugyanis elég gyenge lett. Aztán pár nappal ezelőtt megint kijött egy klip, Impossible címmel, és ez is igen jóra sikeredett. Az új album a Dark is the way, light is a place nevet fogja viselni és várhatóan szeptember 21-én fog megjelenni. Addig is nézzétek a csodásan repkedő gyöngyöket.
A Starry Eyed kislemez és videó után megérkezett az angol dalszövegíró/énekes Ellie Goulding harmadik kisfilmje a március 1-én debütált Lights-ról. A fiatal szőkeség és menedzsmentjének választása ezúttal egy 100%-ig lírai dalra esett, ami első hallásra egy tipikusan csöpögős, amerikaiasan szívbemarkolós, és a slágerszirupok kliséivel megpakolt szerzemény, amire egészen biztosan minden tini jó erősen magához szorítja, majd telesírja kispárnáját. Ennek ellenére a The Writer dalszövege – amit természetesen maga Ellie írt –különlegesebb dimenziókba emeli az amúgy langyos popdalt, egészen oda, ahová Kelly Clarkson Because Of You-ja is költőüreget ásott magának. Csúnya állatok ezek a fülbemászók.
A Killers frontembere, Brandon Flowers kisebb féle hollywoodi szuperprodukcióval indította szólókarierrjét. A szeptemberre várható Flamingo című lemez első dalához a Crossfire-höz készült videóban szegény Brandont különböző szorult helyzetekben láthatjuk. Azonban nem kell őt félteni, mert segítségére siet a hős amazon Charlize Theron, aki Uma Thurmant megszégyenítő módon leszámol a gonosz ninjákkal. Annyit még elárulok, hogy egy jó mozinál sosem maradhat el a happy end
Miután Skream 18 évesen ma már klasszikusnak számító zenékkel örökre beírta magát a dubstep történelem nagykönyvébe, nemrég elkészült első hivatalos klipje is. A Listenin’ To The Records On My Wall című számhoz készült kisfilmet David Wilson rendezte, és némi Peter Gabriel utánérzéssel kísérve egy sajátos Ádám és Éva történetet mutat be. Maga a zene egy Skreamhez képest visszafogott, jungle alapú darab, mely a július 26-án a Tempánál megjelenő Outside The Box albumot vezeti fel.
A kaliforniai We Are The World electro-dance csapat debütáló, Clay Stones című videója után máris itt a második felvonás, ami újra erősen drámai, hátborzongató, és vizuális esztétikából jeles. Ugyan a Fight Song csomagolása még mindig kissé Fever Ray,- és Planningtorock-gyanús, azonban az IAMSOUND legújabb üdvöskéi hosszútávon – minden bizonnyal – egy vakmerően friss és üde színfoltot képeznek a zenei palettán. A zenekar egyébként Lady Gaga első számú kedvenc bandája, amin nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen a WATW énekesének nemi identitásbeli kérdése is hasonló médiaszenzációt váltott ki, mint a pa-pa-pa, ga-ga-gazással karriert befutó énekesnő korábbi vita tárgyát képező fütyi-kérdése. Ollé!
A kipusztult dinoszauruszok sorsát a szívén és nevén viselő Totally Enormous Extinct Dinosaurs művésznéven alkotó MySpace-zenekar egy újabb zseniális videóval állt elő az All in Two Sixty Dancehalls EP-ről. A játékos elektró, és szintihangokkal építkező formáció Garden című felvételében a vokálokat a Lulu and the Lampshades kollaborációja erősíti, akikkel tökéletesen gyurmázzák össze a Hot Chip ártatlan lúzerségét és a Klaxons sosem létezett nu rave-ségét a nyolcvanas évek popjának újabb megerőszakolásával. A szeizmikus hullámokként becsapódó basszusokat pedig tényleg hallanod kell, aztán repeat, és repeat, majd repeat… Tökéletes.
Elkészült az új Marina and the Diamonds videó, a lemez legcukibb, de ugyanakkor nagyon öntudatos Oh No! című számához. Rendezője a lengyel származású Kinga Burza, aki a Hollywoodot is készítette, de ő jegyzi még La Roux-tól a Quicksand-et és az In For The Kill-t, Katy Perry I Kissed A Girl-jét vagy Kate Nash klipjeit. A pop-art inspirálta kisfilm olyan lett, mint egy képregény, rengeteg színnel, őrült jó ruhákkal és egy csomó édi táncmozdulattal megbolondítva.
A francia elektro egyik oszlopos tagja ezúttal filmzenéjéhez (amiben segítségére volt a Justice-os Gaspard Auge is) akar kedvet csinálni, ezzel a szolid kis videóval. A poén az egészben, hogy a mozi rendezője Quentin Dupieaux aka Mr. Oizo! Bizony, ilyen területen is dolgozik a srác. A 2007-es Steak című film után idén készítette el a Rubbert, ami egy pszicho thriller road movie. Főszerepben pedig Robert, a minden ok nélkül életre kelt autó kerék áll. Vagyis, gurul. Aha…
A poszt jegyzésekor még javában húzzák a 40 éves Glastonbury finisét, viszont – a hiányzók nagy örömére – már jó pár produkció felvétele kiszabadult a videós megosztókra. A jelenlévők szerint az idén is teltházas angol megafesztivál csúcspontja és totális katarzist okozó előadása a Scissor Sisters-szé volt, akik az Any Wich Way című dalt, a napokban visszatérő, és új albummal jelentkező Kylie Minogue színpadra lépésével tették (pop)zenetörténeti eseménnyé.