‘Aerosmith’

Kör, rock és köze van a ’80-as évekhez

November 7, 2009 - 11:56 pm Szerző LengyelG 1 Hozzászólás

Nincs mese, Pataky Attilának meg kell barátkoznia a gondolattal: mostantól kezdve a címben olvasható három feltétel együttes teljesülése esetén nem ő lesz az egyetlen helyes megoldás. A Bon Jovi ugyanis idén ünnepli debütálásának 25. évfordulóját, és New Jersey büszkeségei rendesen megadják a módját a jubilálásnak. Hamarosan két DVD-kiadvánnyal is összegzik életművüket: egy dokumentum- és egy koncertfilmmel, amelyekre néhány hét múlva külön kitérünk. Addig is, hogy ne vádolhassuk őket Aerosmith-izmussal („adjunk ki egy best of albumot, turnéztassuk meg, aztán egy koncertalbumot, azt is turnéztassuk meg, aztán egy újabb best of-ot, de most más címmel és borítóval, azt is turnéztassuk meg, közben néha kamuzzunk pár sort az állítólag készülő új lemezről, essünk le a színpadról, és vesszünk össze”) és Axl-izmussal („kirúgom az összes alapító tagot magamon kívül, de megtartom a régi nevet, tizenöt évnyi szerencsétlenkedéssel összekaparok egy lemeznyi anyagot, és elvárom, hogy megtapsoljanak, csak mert végre kiadtam valamit”), a fiúk időben, becsülettel elkészítették 11. stúdióalbumukat. A The Circle dalaiban helyenként részletekbe menő módon megidézik a múltat, helyenként pedig homlokegyenest szembemennek védjegyeikkel (az ellendrukkerek kedvéért: kliséikkel) és az elvárásokkal – egyik megközelítés sem áll nekik rosszul.

bjcircle

(more…)

Rock and roll forever!

April 23, 2009 - 9:39 pm Szerző LengyelG Nincs hozzászólás

Klaus Meinéék simán (vagy inkább: symán) megtöltötték a SYMA Csarnokot április 21-én, és sikeresen megidézték azt a korszakot, amikor a gitárriffek még gitárriffek, a gitárszólók még gitárszólók voltak, a verzék pedig ravaszul belemásztak a fülünkbe, hogy aztán a refrének kíméletlenül lerepítsék a fejünket. Vagy, ahogy Mickey Rourke karakterétől hallhatjuk A pankrátor c. filmben: „mielőtt az a p*csa Cobain jött és mindent elrontott” (elnézést a Nirvana-rajongóktól, csak idéztem). Bár a keddi rendezvény nem szűkölködött a kifogásolható elemekben, ezek egyikéről sem a Scorpions tehetett.

scorpions1

(more…)

Klasszi-kuss: REO Speedwagon, az amerikai V’Moto-Rock (2. rész)

February 17, 2009 - 3:11 pm Szerző LengyelG Nincs hozzászólás

1980 és ’81 számos váratlan sorscsapással sújtotta a rockvilágot és általánosságban az emberiséget: Bon Scott és John Bonham belefulladt a saját hányásába, Ian Curtis felkötötte magát, John Lennont agyonlőtték, Reagan elnököt és II. János Pál pápát életveszélyesen megsebesítették, Diana hozzáment Károly herceghez, Britney Spears megszületett. A sok rettenet közepette gyógyírra vágyott a diszkót megutáló, politizáló zenészektől megcsömörlő közönség. Amikor az REO Speedwagon 1980 novemberében kijött a Hi Infidelity albummal, nem is sejtették, hogy az a korszak egyik legfontosabb és legkelendőbb lemeze lesz, belőlük pedig megkerülhetetlen zenekar válik.

(more…)

Belehúzott az Aerosmith

January 10, 2009 - 5:05 pm Szerző LengyelG Nincs hozzászólás

A 2001-es Just Push Play óta az Aerosmith nem jelentetett meg új stúdióalbumot; egy feldolgozáslemezzel, egy koncert-CD-vel és istentelen mennyiségű best of albumokkal próbálta csillapítani a rajongók éhségét. De állítólag most már aztán tényleg készen áll az együttes arra, hogy felvegye a várva várt új lemezt. Na ja. Axl is ezt mondogatta.

“Épp most próbáltunk két órát, és annyira jó érzés! Alig várjuk, hogy visszatérjünk a stúdióba, és aztán turnézzunk, hogy azt csinálhassuk, amihez a legjobban értünk!” – nyilatkozta lelkesen Joey Kramer, a zenekar dobosa. A munka már tavaly megkezdődött, ám egészségügyi okokból félbe kellett hagyni. Így a tavaly beharangozott, 2009 március-április körüli megjelenés nem túl valószínű, de az 1973 óta aktív banda ígérete szerint idén meg fog jelenni az egyelőre cím nélküli, tizennegyedik, új dalokat tartalmazó stúdióalbum.

A világ legjobb énekhangja

January 5, 2009 - 4:40 pm Szerző Juci Nincs hozzászólás

A Planet Rock nevű rádióállomás december elején szavazást indított minden idők legjobb énekhangjáról.


A téma sok ezer hallgatót hozott lázba és a végeredményt nem mondhatjuk szorosnak, hiszen a győztest 10 százalékkal verte a mezőnyt. A legjobb hangú énekesek listájára 80 százalékban még ma is aktív énekesek kerültek fel, és ami számomra kicsit meghökkentő, a top 40-ben mindössze egyetlen női énekes került be, a 21. helyen Janis Joplin. Íme a végeredmény, lehet vele egyetérteni vagy felháborodni, ki hogy érzi…

1. Robert Plant (Led Zeppelin)
2. Freddie Mercury (Queen)
3. Paul Rodgers (Free/Bad Company)
4. Ian Gillan (Deep Purple)
5. Roger Daltrey (The Who)
6. David Coverdale (Whitesnake)
7. Axl Rose (Guns N’ Roses)
8. Bruce Dickinson (Iron Maiden)
9. Mick Jagger (The Rolling Stones)
10. Bon Scott (AC/DC)
11. David Bowie
12. Jon Bon Jovi (Bon Jovi)
13. Steven Tyler (Aerosmith)
14. Jon Anderson (Yes)
15. Bruce Springsteen
16. Joe Cocker
17. Ozzy Osbourne (Black Sabbath)
18. Bono (U2)
19. Peter Gabriel
20. James Hetfield (Metallica)



Ide menj!

Csatlakozz hozzánk!
The-PopFilter Art - 2009 - www.the-popfilter.com