January 6, 2009 - 9:36 pm Szerző Alice
Mélységesen gyűlölt történelemtanárnőm mondotta volt anno sokadik értelmetlen körmondatának végén: „Fiatalok, jegyezzük meg! Szarból nem lehet csillagot faragni!” Eme bölcsességnek azonnal igazat adtunk, de hamar kiderült, az „örökérvényű tanítás” mégsem állja meg a helyét…

…köszönhetően például Sianak vagy a közeljövőben új albummal jelentkező Lilly Allennek. Mindkét aranytorkú énekesnőnek nem másból, mint Britney egy-egy dalából sikerült csillagot faragnia. Korábban a Zero-7-nél vendégeskedő Sia a Gimme More feldolgozásával alkotott tavaly hallgatható, sőt mi több, szerethető dalt, Lilly Allen pedig alig egy-két héttel ezelőtt a már vállalhatóbb Womanizer-t helyezte más kontextusba.
Előfordul természetesen a dolog fordítottja is, mikor kifejezetten értékelhető dalokat, jól bejáratott slágereket rontanak meg végérvényesen. Maradjunk Britney-nél, aki az I Love Rock’N’Roll-lal (is) hatalmas csapást mért az emberiségre. Szerencsére rengeteg jó dal szintén remek feldolgozása is napvilágra kerül: Comfortably Numb, Heartbeats, The Man Who Sold The World, stb, stb. Tavaly például a Radiohead előadásában a The Rip is hozta a szintet a Portishead eredetijéhez képest is, de Jack White is sokszor bizonyította már kreativitását: a Raconteurs élén Nancy Sinatra Bang Bang és Gnarls Barkley Crazy slágerét szólaltatta meg másképpen, a White Stripesszal pedig pirosra és fehérre festette a Tegan and Sara Walking With a Ghost-ját vagy a Jolene-t Dolly Partontól. Persze ott vannak a már klasszikusnak tekinthető feldolgozások is, mint a könnyfacsaró Mad World vagy az öngyilkos Hurt és még sorolhatnám.

Személyes kedvenceim Ane Bruntól a PJ Harvey-féle The Dancer ballada, Hendrix If 6 Was 9 című dala az Axiom Funk és Bootsie Collins előadásában, illetve egy merész cover, amit volt szerencsém élőben is megcsodálni: a Kronos Quartettől a Foxy Lady. A tavalyi felfedezéseim között szerepelt egy teljesen ismeretlen, Gunter nevű fiatal srác játéka is; Snoop Dogg Drop It Like It’s Hot című dalát nyomja gitárral kedvenc művészcsávóm, Phil alkotása alatt. De kifejezetten ötletes a Destiny’s Child Independent Woman slágerének újragondolása is az Elbowtól. Hatalmas röhögőgörcsöt köszönhetek a végtelenül szar London Bridge felturbózásáért a Bowling for Soupnak, a The Mike Flowers Pop-nak az arrogáns Gallagher-fivérek Wonderwall-jának frissítéséért, és a világért sem hagynám ki a szórásból a hajkiegyenesítős jelenetért külön dicséretet érdemlő Umbrella-s Vanilla Sky srácokat.

Ééés ma megint belebotlottam egy említésre méltó feldolgozásba. Az elkövető a Peggy Sue londoni trió, akik csak most januárban kezdik első albumuk munkálatait. A két lány-egy fiú felállásban garázdálkodó csapat Missy Elliott All ’N My Grill című dalát öltöztette át akusztikus hangzásba. Egy She’s a Bitch vagy a Lose Control bátrabb választás lehetett volna, de ne legyünk telhetetlenek, az eredmény még így is édesen bájos. Kíváncsian várom a zenekar első, önálló lemezét…