‘Bruce Springsteen’

Kör, rock és köze van a ’80-as évekhez

November 7, 2009 - 11:56 pm Szerző LengyelG 1 Hozzászólás

Nincs mese, Pataky Attilának meg kell barátkoznia a gondolattal: mostantól kezdve a címben olvasható három feltétel együttes teljesülése esetén nem ő lesz az egyetlen helyes megoldás. A Bon Jovi ugyanis idén ünnepli debütálásának 25. évfordulóját, és New Jersey büszkeségei rendesen megadják a módját a jubilálásnak. Hamarosan két DVD-kiadvánnyal is összegzik életművüket: egy dokumentum- és egy koncertfilmmel, amelyekre néhány hét múlva külön kitérünk. Addig is, hogy ne vádolhassuk őket Aerosmith-izmussal („adjunk ki egy best of albumot, turnéztassuk meg, aztán egy koncertalbumot, azt is turnéztassuk meg, aztán egy újabb best of-ot, de most más címmel és borítóval, azt is turnéztassuk meg, közben néha kamuzzunk pár sort az állítólag készülő új lemezről, essünk le a színpadról, és vesszünk össze”) és Axl-izmussal („kirúgom az összes alapító tagot magamon kívül, de megtartom a régi nevet, tizenöt évnyi szerencsétlenkedéssel összekaparok egy lemeznyi anyagot, és elvárom, hogy megtapsoljanak, csak mert végre kiadtam valamit”), a fiúk időben, becsülettel elkészítették 11. stúdióalbumukat. A The Circle dalaiban helyenként részletekbe menő módon megidézik a múltat, helyenként pedig homlokegyenest szembemennek védjegyeikkel (az ellendrukkerek kedvéért: kliséikkel) és az elvárásokkal – egyik megközelítés sem áll nekik rosszul.

bjcircle

(more…)

Klasszi-kuss: Tom Petty, a Pókember csajával táncoló (1. rész)

January 26, 2009 - 11:28 am Szerző LengyelG Nincs hozzászólás

Idén Bruce Springsteen lép fel a Super Bowl félidejében. Tavalyelőtt Prince kapta ezt a nagy presztízzsel és hírértékkel járó feladatot. És tavaly? Tom Petty. Kicsoda?! – hallhattuk itthon több helyről a kérdést. Sokan nem értették, ki ez az ismeretlen fickó, és miért őt kérték fel egy olyan műsorra, ahol szupersztárok szokták szórakoztatni a nagyérdeműt.

(more…)

A Főnök beveszi Európát

January 21, 2009 - 11:36 pm Szerző Nefrit Nincs hozzászólás

Bruce Springsteen nem csak egy ingyen letölthető kisebb csodával ajándékozott meg minket pár napja, de most kiderült, jön Európába. Naná, hogy turnézni. Ráadásul stadionosat (mi mást is lehetne), az egész E Street Banddel együtt. Fesztiválokon is játszanak majd, mint a Pink Pop, vagy a Glastonbury (mint mindenki aki számít), de nagyvárosokat is megcéloznak májustól júliusig. Legközelebb hozzánk Bécsben ámít legalább három órán keresztül az öreg, július 5-én. Na ez az, amit még ebben az életben szertetnék végigtombolni (ha már a The Clash-t nem lehet). Jegyek hétfőtől, venni gyorsan!

Bruce Springsteen-dal ingyen!

January 19, 2009 - 2:39 pm Szerző Audrey Nincs hozzászólás

Eszemben sincs leplezni az elfogultságomat, boldog vagyok, hogy végre hallhatom Bruce Springsteen hangját! A Daily Telegraph exkluzív szerződés keretein belül lehetővé tette, hogy egy ingyenszámmal gazdagodjunk a Főnöktől (nyilván azt, amelyiket Obama beiktatásán adott elő). Én már meghallgattam, és még mindig elvarázsol a hangja, de szépek a gitárok is, lebegős-finom az egész. Van b&w videó is a Working On A Dream-hez, élvezzétek!

(more…)

“And the Golden Globe goes to…”

January 12, 2009 - 4:49 pm Szerző LengyelG Nincs hozzászólás

A kaliforniai Beverly Hilton Hotelben tegnap este kiosztották a Golden Globe díjakat, így a két zenei kategória aranygömbje is gazdára talált. A Hollywood Foreign Press Association nemet mondott Beyoncéra és túlnépesedett dalgyártói teamjére, és véleményt nyilvánított, hogy hány zenészre is van szükség egy őszinte, igényes betétdal megírásához: mindössze egyre. Főleg, ha az az egy olyan kaliberű tehetség, mint Bruce Springsteen, aki élete második Golden Globe-ját vihette haza a The Wrestler főcímdaláért (az első még ‘94-ben járt neki, a Streets Of Philadelphiáért). Gratulálunk, Főnök!

Ami pedig a legjobb filmzeét illeti, a Slumdog Millionaire című Danny Boyle-mozi minden kategóriában, amiben csak jelölték, díjat nyert. Így A.R. Rahman zeneszerző máris díjra válthatta élete első jelölését (szemben például szegény James Newton Howarddal, aki negyedszer is üres kézzel távozott).

A legjobb eredeti betétdal – jelöltek (a nyertes vastag betűkkel kiemelve):

Cadillac Records („Once In A Lifetime”, írta: Beyoncé Knowles, Amanda Ghost, Scott McFarnon, Ian Dench, James Ding és Jody Street)
Gran Torino („Gran Torino”, írta: Clint Eastwood, Jamie Cullum, Kyle Eastwood és Michael Stevens)
Volt („I Thought I Lost You”, írta: Miley Cyrus és Jeffrey Steele)
WALL-E („Down To Earth“, írta: Peter Gabriel és Thomas Newman)
The Wrestler („The Wrestler”, írta: Bruce Springsteen)

A legjobb eredeti filmzene- jelöltek (a nyertes vastag betűkkel kiemelve):

Benjamin Button különös élete (Alexandre Desplat)
Defiance (James Newton Howard)
Elcserélt életek (Clint Eastwood)
Frost/Nixon (Hans Zimmer)
Slumdog Millionaire (A.R. Rahman)

A világ legjobb énekhangja

January 5, 2009 - 4:40 pm Szerző Juci Nincs hozzászólás

A Planet Rock nevű rádióállomás december elején szavazást indított minden idők legjobb énekhangjáról.


A téma sok ezer hallgatót hozott lázba és a végeredményt nem mondhatjuk szorosnak, hiszen a győztest 10 százalékkal verte a mezőnyt. A legjobb hangú énekesek listájára 80 százalékban még ma is aktív énekesek kerültek fel, és ami számomra kicsit meghökkentő, a top 40-ben mindössze egyetlen női énekes került be, a 21. helyen Janis Joplin. Íme a végeredmény, lehet vele egyetérteni vagy felháborodni, ki hogy érzi…

1. Robert Plant (Led Zeppelin)
2. Freddie Mercury (Queen)
3. Paul Rodgers (Free/Bad Company)
4. Ian Gillan (Deep Purple)
5. Roger Daltrey (The Who)
6. David Coverdale (Whitesnake)
7. Axl Rose (Guns N’ Roses)
8. Bruce Dickinson (Iron Maiden)
9. Mick Jagger (The Rolling Stones)
10. Bon Scott (AC/DC)
11. David Bowie
12. Jon Bon Jovi (Bon Jovi)
13. Steven Tyler (Aerosmith)
14. Jon Anderson (Yes)
15. Bruce Springsteen
16. Joe Cocker
17. Ozzy Osbourne (Black Sabbath)
18. Bono (U2)
19. Peter Gabriel
20. James Hetfield (Metallica)



Ide menj!

Csatlakozz hozzánk!
The-PopFilter Art - 2009 - www.the-popfilter.com