Elkészült a Hangmás harmadik klipje, a Katonák voltunk című számhoz. Ezt ünnepélyesen be is mutatják, egy koncerttel egybekötve június 25-én, pontosan este 9 órakor az A38 Hajó teraszán! A forgatás a volt Pannónia Filmstúdióban zajlott május elején, Merényi Dávid rendező (Péterfy Bori & Love Band, Kiscsillag, Vadfruttik, Soerii & Poolek) felügyelete mellett. A kisfilm tisztelgés Zbigniew Rybczynski, 1981-es Tangó című animációs rövidfilmje előtt, természetesen technikailag aktualizálva, továbbgondolva és a zenekar tagjainak személyiségére szabva.
A Hangmás második lemeze óta köztudott, hogy esténként senki sincs biztonságban, pláne ha az említett zenekar elfoglalja a Corvin Áruház negyedik emeletét. Így nagy eséllyel lesz véres a legszebb ruhád április 10-én éjszaka ha belekeveredsz ebbe a new wave dallamokkal kísért káoszba. A zenekar éppen új számokon dolgozik és terveik szerint még a nyár előtt klipet is forgatnak. Addig pedig egész tavasszal rendületlenül sikít majd a theremin az országban, a Corvintető előtt pénteken elsőként Szolnokon.
Rendhagyó minifesztiválba csöppenhet, aki január 29-én, pénteken a Merlinben tölti az éjszakát. A szervezők egy exkluzív line-up-ot állítottak össze a Hangmás és az Esclin Syndo közreműködésével. Rajtuk kívül fellép még két olasz indie/garage büszkeség a Nouer és a Low-Fi, illetve a szlovák kedvenc Lavagance, akiket a Depeche Mode és a Duran Duran is előzenekarának választott. A talpalávalóról az éjszaka folyamán az előtérben a Gumipop-os srácok 60′-70′ éveket idéző Past Perfect setje, a nagyteremben pedig az electróban utazó Kunk DJ-k gondoskodnak majd. Az est fényét a NUBU divatcég jelenléte is tovább emeli, amelynek 2010-től az Esclin Syndo énekesnője, Berger Dalma lett a hivatalos arca. Minden – a helyszínen vásárolt – Esclin Syndo CD-hez egy 20%-os kedvezményre jogsító NUBU kupon is jár majd!
December 21, 2009 - 8:05 am Szerző Csillu 2 Hozzászólás
Vészesen közeledik a nap, amikor elbúcsúzunk a 2009-es évtől és egyben az idén megjelent lemezektől is. Tele vannak a zenei oldalak mindenféle összesítéssel és bevallom, imádom olvasgatni őket. Ezért mi is készítettünk pár listát, amiket most apránként meg is jelentetünk. Olvasgassátok őket! A tovább után elsőként a Hangmás zenekar 2009-es kedvencei.
November 5, 2009 - 9:23 am Szerző Csillu 1 Hozzászólás
November 6-án, pénteken hosszú idő után újra együtt játszik a The Moog és a Hangmás zenekar a Corvintetőn. A The Moog fiúknak nemrég készült el második videoklipjük a Razzmatazz Orfeum lemezről, a When I See You-hoz, ráadásul a Joyclad Armies már a legújabb NBA2K10 játék zenéi között is szerepel. De fellép még Magyarország egyetlen new wave/dark wave bandája a Hangmás is, akik pár hete mutatták be Valaki ma este megsérülhet című, második lemezüket és azóta nincs senki biztonságban a koncertjeiken. A hajnali órákban pedig, amikor már mindenki az utolsókat rúgja, a Tesco Disco párosa pakolja majd a zenéket végkimerülésig.
Kész lett a Hangmás második nagylemezét beharangozó Plastic Tracks EP, amire felmásoltak két új dalt a Valaki ma este megsérülhetről illetve hozzácsaptak három új remixet is. A megjelenést július 31-én ünneplik az A38 hajó teraszán koncerttel és dj-settekkel.
Elmentünk és meglestük a Hangmást, amikor épp stúdióztak. Ott volt Kata, Lala és Endre is. Beszélgettünk, fotóztunk, most már csak türelmesen kell várni és megjelenik az új alkotás. Én már belehallgattam, nagyon tuti lesz. Addig is néhány belső információ csak nektek.
Ma este a Dürer Kert nagytermét forgatja fel a Hangmás, olyan zenekarok társaságában, mint az E.Z. Basic és a The Carbonfools. A Trash City Club péntek 13-i programja hajnalig tartó DJ-zéssel és súlyos másnapossággal végződik majd. Ha kihagyod, szerencsétlen leszel!
Nagyterem:
E.Z. Basic
The Carbonfools
Hangmás
DJ Set: Titusz, Zsazsa, Zero
Kisterem:
Esti Kornél
Newgatti
DJ set: Kőváry, KittenKillerz
A koncertek 21.00-kor kezdődnek, a belépő 1500 HUF.
Ma este az A38 hajó látja vendégül a Hangmást, akik nagyon sok meglepetéssel készülnek a fellépésre. Lesz élő theremin intro és teljesen új dalok a készülő második lemezről. A Valaki ma este megsérülhet album főleg magyar nyelvű számokat tartalmaz majd és a felvételek már javában zajlanak. Fellép még ma velük a norvég Monomen, Norbert Kristóf és a Panic Radio. Borítsátok fel a hajót!