Már csupán napok kérdése, és Sir Paul McCartney öt év után először újra európai turnéra indul. A szerdai, hamburgi nyitóállomáson lesz szerencsém részt venni, és a közeljövőben örömmel beszámolok az élményről a Popfilter olvasóinak. Ám Macca nyáron még Amerikában koncertezett. Ha már úgyis ott koncertezett, megnyitotta New York vadonatúj stadionját, háromszor (július 17-én, 18-án és 21-én). Ha már úgyis megnyitotta, meg is örökítette az eseményt DVD-n és CD-n. Ha már úgyis megörökítette, a Popfilter megvizsgálta a Good Evening New York City címre keresztelt kiadványt.

(more…)

John Lennon gyerekkorát feldolgozó, életrajzi Nowhere Boy című filmhez a Goldfrapp készít zenét. A mozi a legendás énekes féltestvére, Julia Baird által írt Imagine This: Growing Up With My Brother John Lennon című könyv alapján készül el.

“Megírtuk a Nowhere Boy zenéjét. Nagyszerű lehetőségnek tartjuk, hogy mi kaptuk meg ezt a munkát, alig várjuk már, hogy birtokba vegyük az Abbey Road stúdiót, és rögzíthessük a nagyzenekari részeket is. Most, hogy a filmzenével való munka nagyobb részén már túl vagyunk, folytatjuk az új Goldfrapp-lemez készítését” – írta saját blogján Alison Goldfrapp.

1980 és ’81 számos váratlan sorscsapással sújtotta a rockvilágot és általánosságban az emberiséget: Bon Scott és John Bonham belefulladt a saját hányásába, Ian Curtis felkötötte magát, John Lennont agyonlőtték, Reagan elnököt és II. János Pál pápát életveszélyesen megsebesítették, Diana hozzáment Károly herceghez, Britney Spears megszületett. A sok rettenet közepette gyógyírra vágyott a diszkót megutáló, politizáló zenészektől megcsömörlő közönség. Amikor az REO Speedwagon 1980 novemberében kijött a Hi Infidelity albummal, nem is sejtették, hogy az a korszak egyik legfontosabb és legkelendőbb lemeze lesz, belőlük pedig megkerülhetetlen zenekar válik.

(more…)

Az úgy volt, hogy John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr már megint nem tudott valamiben megegyezni. Két és fél évvel legutóbbi koncertjük után újra színpadra akartak állni, de nem jutottak dűlőre, hogy hol. Volt közöttük, aki hagyományos koncertet szeretett volna Angliában, volt, aki klubkoncerteket több helyen, és még olyan extrém ötlet is felmerült, hogy menjenek Afrikába. Aztán megunták a veszekedést, 1969. január 30-án spontán módon felvonultak az irodájuk tetejére, és elkezdtek zenélni a járókelőknek.

(more…)

Ha halomba raknánk azt a bugyimennyiséget, amelyet Sinatra, Nat King Cole, Bing Crosby és társaik 1929 óta a Stardust segítségével leénekeltek a hölgytársadalom érzelmesebb feléről, gyanítom, a csúcsot valahol a Csomolungma teteje táján kellene keresnünk. Hoagy Carmichael, a maximalista zseni tollából olyan dalok születtek, mint a Lazy River és a Georgia On My Mind, ő mégis úgy érezte, elvesztegette tehetségét. De akkor hogy lett mégis John Lennon kedvenc zeneszerzője?

A vékonyka fiú, akinek dalaiért versengtek a valaha élt legkiválóbb jazzénekesek, Bloomingtonban született, 1899. november 22-én. Zongora iránti rajongását az anyatejjel szívta magába, ugyanis édesanyja számára a zene volt az egyetlen menekülési útvonal a nyomasztó szegénységből. Esténként leültek fiával a hangszer elé, és dalolva próbálták elfeledni, hogy vándorcirkuszhoz hasonló életet éltek: amerre az édesapa munkája szólította őket, a család oda költözött. (Hoagy mellesleg épp egy cirkuszi társulatról kapta, akik a szüleinél vendégeskedtek édesanyja terhessége alatt.)

A kisfiút hatéves korában kezdte el komolyabb zenei oktatásban részesíteni édesanyja, ám a tanítvány hamarosan túlszárnyalta az elvárásokat, így tizenéves korától Reg DuValle, az ismert „Ritmuskirály” vette pártfogásba. A biztos szolfézsalapokra szépen föl lehetett építeni az improvizációs gyakorlatokat, így a fiatal Hoagy egyre biztosabb kézzel bánt hangszerével – persze mindezt csak szabadidejében, hisz neki is kétkezi munkát kellett végeznie. Az egyik napról a másikra élő családot azonban tragédia sújtotta 1918-ban: keserves betegség után meghalt Hoagy kishúga. Valószínűsíthetően az akkor tomboló influenzavírus okozta a kislány halálát, ám – ahogy azt Carmichael később önéletrajzában leírta – a végzetes leépülés talán elkerülhető lett volna, ha van pénzük orvossal kezeltetni az alig három éves Joanne-t. A családtagok azonban késő estig dolgoztak, hogy elkerülhessék az éhkoppot, így gyakorlatilag ápolni is alig tudták a gyereket.

Carmichael ekkor határozta el végérvényesen, hogy kitör ebből a borzalmas nyomorból. Első soványka fizetését (már ami a zenészi tevékenységet illeti legalábbis) egy egyetemi bálon szerezte, még ebben az évben. Hogy ne csak a zongorakarrierre támaszkodhasson, felvételizett a jogi egyetemre Indianapolisba, ám ezt csak úgy tudta finanszírozni magának, hogy közben végighaknizta az államot. A megfeszített munka kétszeresen meghozta a gyümölcsét: egyrészt megszerezte ügyvédi diplomáját, másrészt szoros barátságot kötött az akkor már egyre ismertebb Bix Beiderbecke kornettossal. (Akiről az a hír járta, hogy ifjonti hevében ő volt a világ leghangosabban játszó rézfúvósa. Állítólag halálát is ez okozta: a túlzott erőlködés és a rezonancia tönkretette a koponyacsontját és az agyát.) Feltörekvőben levő barátja bemutatta Carmichaelt Louis Armstrongnak, aki ekkor még King Oliver felügyelete alatt bontogatta szárnyait. Kezdetben a Hoagy által írt dalokat kézenfekvő módon Beiderbecke játszotta lemezre, mígnem Washboard Blues című szerzeményét maga a (minden tekintetben) nagy Paul Whiteman karolta fel, és innentől az ifjú titán üstökösként hódította meg a jazz csillagporos egét.

(Folyt. köv.)