Órákat lehetne regélni arról, miért Bécs és miért nem Budapest, ellenérvek is vannak nyilván bőven, egy hatalmas fegyvertény azonban most nyugatra húzza a szívem. Meccs utáni levezetésként (erről majd később) vasárnap Bécsben bóklásztam, és egyszer csak nem hittem a fülemnek. Rigoletto áriája szólt ugyanis a fák közül, én meg úgy szaladtam a Rathausplatzra, mint egy virágillattól megrészegült méhecske – hogy aztán szembetaláljam magam kábé ötezer hasonszőrűvel, akik gigamega képernyőn operaközvetítést néztek a templomtéren. A gyönyörű Juan Diego Florez énekelt. Ó jaj. Képzeld el: andalogsz a fényárban úszó Burgban, miközben a La Donna E Mobile szól. Lefotóztam a line-upot, hogy ne csak az operabarátok szíve fájjon. Ilyet kérünk székesfővárosunkba is!

(more…)

…mert nem tudtam eldönteni, kinek a szülinapját ünnepeljük meg, így össznépi szülinapi buli lesz ma. Első ünnepeltünk Marjorie Lawrence, kedvenc Wagner-operáim kedvenc hősnője (Sieglinde, Venus, Brünhilde), a második Verdi Álarcosbálja (a csodálatos Wiedemann Bernadettől), a harmadik tortát pedig Puccini Pillangóasszonya kapja (Nálam most az isteni Callas személyében). 

(more…)

…mert 1893-ban ezen a napon mutatták be az operát. Én imádom az eredetit, a Windsori víg nőket (jó, Shakespeare-t úgy, ahogy van, ha egyáltalán létezett ),a finálé pedig valószínűleg minden operaénekes rémálma, ha egy életen át tanulnám, valószínűleg akkor se tudnám kivitelezni a fúgát Erre a jeles alkalomra a londoni Covent Gardenból csentem el a finálét, imádnivaló jelmezekkel.  (A kép a chicagó-i Lyric Operából való:) )

(more…)